Győzelem

Írta: B.-E

Történetem velem esett meg, így az előzőt megkérdőjelezve én egy lány volnék. :-) A Bordó Bársony egy barátom élményének elmesélése után született meg. Pussz.

Meglehetősen régen kezdődött ez a történet, visszamehetnénk a csirke és a tojás kiinduló vitájáig, mi generálta a létet. De hát ez nem filozófiai eszmefuttatás.

Csak a két pici illatgyertya töltötte be fénnyel a szobát. Meg az elektromos radiátor is a piros jelző fényével is rásegített (jelezvén, még él és kész meleget adni a ház falain belül menedéket kereső fázós embereknek.) Azóta is a vanília és a barack illata egyet jelent avval. Igazándiból ez a történet egy sötét és hideg éjszakán kezdődött kint a város komor és halálosan veszélyes falai közt, ahol sebeket ad az éjszaka az egyedüli vándoroknak. Akkor kezdődött mélyülni a szakadék a valóság és a vágyak közt. A tehetetlenség dühe, a haláltól való félelem és iszonyodás a kiszolgáltatottságtól, találkozóra hívva a magánzárkát, amiből csak a vanília - barack illatú éjszaka adott kulcsot a szabadsághoz. Történetünk valamikor 92’ tavaszán kezdődött és az új évezred őszén fejezte be a vesztes csatáját, győzött az élet és a vágy.
Megfakulni ez a kép sohasem fog tudni, hiszen bele lett gravírozva az összes idegpályába, szívszövetbe és belekúszott a bőr alá is. Az a régi tavasz kalodát gyártott.

Az új ősz újjászületést és szabadulást. Remegtek az árnyak a manzárd szoba lambériázott tető oldalán. A kinti hideg, sötét és fájdalom nem érhetett volna be, hisz megállt az élet arra az éjszakára. Átölte a remegő lányt, szorosan és forróan, ahogy csak az tud, aki ismeri a magányt. Mint egy tehetetlen szobor úgy állt, hagyta, had forgassa, pörgesse a csontvelőkből induló vágy. Csak a zihálásuk és gyors szívverésük törte meg a csendet. Átadta magát úgy ahogy soha senkinek még, mint akinek ettől függne az életben maradása. Magához húzta az ágyra a lányt, szaggatva róla a ruhát, hogy azt az égő eloldhatatlan tüzet csillapítsa. Azok az érintések, simogató fuvallatok ezer év fájdalmait fújták el. Ahogy ott feküdt hanyatt és meztelenül még csak szikrája a félelemnek sem maradt a lányban, várta azt az örömet, amit csak adni képes egy férfinak, a beteljesülést és bizonyítékot, hogy képes arra, amit csak filmeken és álmaiban látott.

A levegőben sose hallott hangok úsztak felfelé, a kéj előbújó hangjai, nem sikoly, az örömnek dallamai mosolyba ágyazott lét volt, puha és illatos, mint a legtisztább hajnali harmat egy rózsabimbón. Ahogy a ritmus gyorsult ösztökélve a befogadást, teljes harmóniát, amit egy nő teste csak nyújtani képes a már kiélezett forró férfi testnek, csókolták egymást, mint az éhhaláltól megmentő első falatot habzsolja a kiepedt ember. Úgy összegubancolódtak, hogy a két test már igazán egynek tűnhetett volna. A szobában csak megadóan sistergett halovány fényeket árasztottak az illatos lángok. A lány combjai közt kalandozott már, nyelvével és ajkaival elkényeztetve mind avval a gyengédséggel, amit csak adni képes volt. Ujjaival ingerelte, a behatolást készítette elő, remegve és csapzottan kapaszkodtak egymásba. Nem olyan, ahogy azt elképzelte, nem szálltak fénylő üstökösök és pillangók se billegtették magukat az éjszakai fényben. De azt tudta, hogy sikerült, és elégtételt vett minden gúnyolódásért, csúfolásért és lekicsinylő pillantásért. Egybeolvadni a két testnek, fájdalmas, mint ahogy a szülés is de mégis az érzés, hogy boldogságot és új lehetőséget kapott az élettől ez volt maga kimondhatatlan gyönyörűség, felért sok száz orgazmussal egybevéve.

Finoman a combjait a kezében tartotta, hóna alá fogta teljesen magához húzva a lányt a behatolás alatt csak a kéj sóhajai hagyták el szájukat és az összeforrt csókok, megpecsételték az aktust, az egyesülés mindent elsöprő bizonyítékaként. A fiú nyakába kapaszkodva felhúzta magát szorosan kulcsolva és szorítva minden alkatrészével, talán az időt is megállíthatták volna ebben az ölelésben minden létező energia szétporladhatott volna. Így tartották egymást, míg a szenvedély újabb hullámai, sodró vizekre nem evezték a két vándort az érzékek birodalmában. Új tájak várták a megújuló lánggal égő szenvedélyt. Szédült és kavargott, már rég magánkívül a lány, azt se tudta hol vannak a szobában. Úgy tartotta karjaiban kedvese, mint ahogy egy hegedűművész foghatja legféltettebb hangszerét, amikből csodás harmóniák szárnyalhatnak a gyakorlott mozdulatoktól.